|
A hegyek ura
A hegyi juhar (Acer pseudoplatanus L.)
1871-ben a kis svájci település, Trun határában, a Rajna felső folyása mentén vihar döntötte ki egy eredetileg háromtörzsű hegyi juharfa utolsó túlélő maradékát. Graubünden tartományra ezt követően gyász borult. A kidöntött famatuzsálem maradványát gondosan megőrizték. Múzeumba került vagy hazafias jellegű dísztárgyakat esztergáltak belőle. Még a gyökerét is kiásták 20 évvel később, ünnepélyes körülmények között, és a Truni Múzeumban még ma is látható. A városka címerében egy stilizált hegyi juhar szerepel, valószínűleg az egyetlen, amelyet a címerkészítők ilyen magas rangra emeltek.
Az, hogy egy fát ennyire tisztelnek, természetszerűleg a Svájci Alpesi Köztársaság egyedülálló hagyományában keresendő. Kereken 450 évvel eme legendás szélvihar előtt, pontosabban 1424. március hónap 16-án ennek a fának a lombsátra alatt jött létre az úgynevezett Graubündeni Szövetség.
Run település (Graubünden kanton) egykori legendás hegyi juharfájának maradéka. C. Rohbock nyomán.
Ez alatt a fa alatt egyeztek meg az Alpok-vidéki Rajna völgybeli települések a nagybirtokosaikkal és a kolostorok elöljáróival abban, hogy egyesülnek a Habsburg nagyhatalom ellen, amely az Alpokon át vezető kereskedelmi utak feletti ellenőrzést nagyon szívesen megszerezte volna. 10 évenként – így szólt a határozat – ez alatt a truni hegyi juharfa alatt megújítják az egyezségüket. És valóban, a Graubündeni Szövetség ezt követően rendszeres időközönként több évszázadon keresztül összegyűlt ez alatt a fa alatt, egészen a XVIII. század végéig, amikoris Graubünden tartomány Svájc kantoni rangjára emelkedett.
Ma ugyanazon a helyen az egykori hegyi juhar közvetlen utóda áll, amely immáron ugyancsak több mint 130 éves, és amely fennállásával jelképezi eme alpesi nép hosszú időn át megtartott függetlenségét.
A hegyek fája
Az Alpok az a térség, ahol a hegyi juhar bizonyíthatóan a leginkább otthon érzi magát, bizonyítva, hogy méltán viseli ezt a nevet. A svájci Wallis tartományban, ahol az Alpok hegyei európai viszonylatban is a legmagasabbra nyúlnak, még majdhogynem 2000 m magasan a tengerszint felett is megtalálhatók. Az Alpok mészkő vidékének völgyeiben a hegycsúcsokra oly magasan hág fel, ahova még a bükk sem képes követni, de nem csupán foltokban fordul elő, hanem egész erdőállományokat alkot.
Európa többi vidékén is természetes hegyi fafajnak számít a hegyi juhar, az észak-nyugat spanyolországbani Kantabria hegyeitől egészen keleten a Kárpátokig, és a Harz hegységtől – északról délre – egészen az Alpokig. A Vogézekben a bükkel együtt képezi az erdőhatárt. Az Északi Alpokban a jegenyefenyővel és a bükkel a szurdokerdők alkotó fafaja. A középhegységekben – elsősorban a kőrissel és a hegyi szillel - az üde szurdokerdők és hegyhátak állományalkotó fafaját képezi.
A természetes előfordulásának hivatalos északi határa – eltekintve a Keleti tenger partvonalán húzódó néhány zárványától – a középhegység északi szélén halad. Így áll a földrajzkönyvek növényföldrajzi leíró részében. Ennél magasabbra hatolni már nem tudott, amikor az utolsó jégkorszak elmúltával ismét vissza próbált térni a korábbi természetes elterjedési területére. Ám aki a fákban kiismeri magát, tudja, hogy ez a hegyi juhar már régóta nagyon jól érzi magát az Északnémet Síkságon is, és nem csupán parkban található egyedei és az útszéli sorfák vagy a mezővédő erdősávok tagjaként, hanem állományalkotó erdei fafajként is. Teljesen nyilvánvaló, hogy miután az erdőirtás és a terület egyre inkább művelésbe vonása következtében az egykoron sűrű és zárt európai erdőövezet megritkult, a hegyi juhar a kultúrtáj elől menekülve egyre északabbra hatolt, egészen Svédország déli vidékéig, keleten pedig egészen Oroszország európai térségei irányába. Elterjedését az ember nemcsak hogy nem gátolta, hanem tekintettel iparilag kiválóan hasznosítható fájára, még segítette is. Dániában például a XVII. században telepítették, és ezt követően vadult el. Még a tengeren túlra is átvitték, így aztán a hegyi juhar manapság Angliában és Írországban is tenyészik, éppúgy, mintha itt is őshonos lett volna mindig is. Aztán nemcsak idáig jutott el, hanem egészen Észak Amerikáig, sőt egészen Chiléig látható, ahol már sok ember hazai fafajnak tekinti.
Fa szarvakkal
Ahurna: Így vagy hasonlóan hívták a fát már a régi germánok is, azaz majdhogynem úgy, ahogy manapság.
Ahurna: Ez a szó a germánoknál szarvat/szarvakat is jelent. Legalábbis így magyarázzák a nevét azok, akik ismerik a régi germánok névválasztását és névadományozását. Merthogy nem úgy néz-e ki a fa ágain párban lógó szárnyas termése, mint valamely állat két szarva? Valószínűleg gyűjtötték már a régi korban is a régi germánok gyerekei a fáról őszidő tájt lehulló termést, aztán a kocsány illeszkedésénél, tőben felhasították, és a sebzés helyén kifolyó ragacsos mézgával az orrukra ragasztották, úgy, hogy a termés két vége felfelé állva szarvat képezett. Csupán ennyi kellett hozzá, hogy máris kiálló szarvval dicsekedhessenek, mint a rég kihalt, de emlékükben megőrződött őstulok. Igen, ez tetszetős magyarázat lehet, amint szinte magunk előtt látjuk. No de, eltekintve attól, hogy ez az állatfaj már a régi germánok idején is több évtizede kiveszett, azok, akik az imént említett példát terjesztik, egyszerűen tévesen lapozták fel a német szótárt. A régi népek nyelvében ugyanis a szarvat nem az Ahurna szó jelenti, hanem a Hurnan vagy Hurnam. Az igen szemléletesnek szánt szószármaztatás egy ponton megtörik, ez pedig az, hogy a szó nem germán, hanem indogermán eredetű. Közvetlenül rokon az acer szóval, amely a latinban jelenti ennek a növénycsaládnak a nevét. Mindkét szó olyasmit jelent, hogy csúcs vagy él. Akár a régi germánok, akár a rómaiak, megegyeznek abban, hogy ennek a fának a termését lényegében úgy látták, mint amely csúcsos és éles. És mindez így van nem csupán ennél a juharfajnál, hanem a többinél is: A levelek élei is csúcsokban futnak össze. A hegyi juhar ötcsúcsú levelei – még ha kissé lekerekítettnek számítanak is a korai juhar leveleihez viszonyítva – hosszanti csúcsokban futnak össze.
A fafaj rokonsága
Minden őshonos fafaj – legalábbis a nagyra megnövő, erősnek számító faegyedet adó fajok – a német nyelvben nőneműek, lásd például: Nyír, bükk, tölgy, éger, kőris, lucfenyő, erdei fenyő, cseresznye, vörösfenyő, hárs, jegenyefenyő, juhar. Kivételt képez a juhar, amely nem nőnemű, hanem hímnemű. Hozzátesszük: Az alacsonyabbra növő fafajok és cserjék a német nyelvben a hímnem, nőnem, semleges nem tekintetében nem esnek ilyen szigorú elbírálás alá, mert közülük már több hímnemű a nőnemű többség között, példának okáért az alma, a bodza, a boróka, és mindegyik olyan fafaj, amelynek nevében a tövis/tüske szerepel, például a galagonya vagy a homoktövis. A rómaiaknál, a latin nyelvben is minden fafaj nőnemű volt. Egy azonban ott is kivételt képezett, ez pedig a juhar. A nálunk Acerként ismert juharnak a latin nyelvben egyáltalán nem volt neve, nemtelen volt, azaz semleges nemű, később aztán, ahogy a latin nyelv átszármazott a mostani olasz nyelvbe, a neve hímnemű lett.
Érdekes történet, azonban – igen sajnálatosként állapíthatjuk meg – egyáltalán nem ad elfogadható magyarázatot arra, hogyan lóghat ki a juhar nemzetség neve hímneműként a döntő többséget jelentő nőnemű fafajok közül.
Édes fanedv
Ha valaki kora nyári időben a járművét – mindegy, hogy kerékpárját vagy gépkocsiját – az útszélen hagyta, hegyi juharfa alatt, tudja, miről beszélünk: Ezernyi apró ragacsos mézga ragadt rá a járművére, néhány óra elteltével azután, hogy az útszélen hagyta. Vannak olyan évek, amikor ebből az édeskés fanedvből, amely a fa lombkoronájából hullik, olyan mennyiség van, hogy a járművek felületét úgy vonja be, mintha friss lakkréteget kaptak volna. Néhány hét múlva aztán ez a bevonat már ragacsos fekete színű penészréteggé válik. A hegyi juhart – de különösen a korai juhart – a hársfához hasonlóan különösen szeretik a levéltetvek, amelyek a szívó szájszervükkel megfúrják és megcsapolják a levélben futó edénynyalábokat. Ezek a kis apró élőlények nem képesek megemészteni mindazt a cukrot és aminósav tartalmat, amelyet a levelek érrendszeréből kiszívnak, ezért aztán a felszívott tápanyag nagy része a bélcsatornájukat emésztetlenül hagyja el. Ez a még mindig nagy cukortartalmú végtermék, az úgynevezett mézharmat. A levéltetvek anyagcseréje olyan élénk, hogy ezek a parányi kis rovarok ebből a mézharmatból naponta mintegy 50-szer ürítenek, egy-egy alkalommal 1 mm átmérőjű cseppecskét hagyva maguk után.
Az emberek is – legalább is néhány éven keresztül – nagy várakozással voltak a hegyi juhar eme édeskés nedve iránt. Mikor 1791-ben Haitin rabszolgafelkelés tört ki, és a franciákat sikeresen elűzték, és a cukornád ültetvényeket elpusztították, a nyerscukor ára Európa-szerte nagymértékben nőtt. Aztán amikor Napóleon 1806-ban több évi tengerzár alá vonta az európai kontinens nyugati felét, úgy, hogy még az angol gyarmatáru sem jutott el a néphez, a cukor ára rendkívül megemelkedett. Eme ínséges időben több kísérlet is történt arra, hogy az európai juharfajok is nem vehetnének-e részt a cukortermelésben, épp úgy, ahogy ez Észak-Amerikában van, ahol az úgynevezett cukorjuhar alkot erdőállományt. Ez volt az az időszak, amikor az európai juharfajok is nagy jelentőségre tehettek volna szert eme tulajdonságuk révén. Nem véletlen tehát, hogy Kanada zászlaján még ma is a cukorjuhar levelét látjuk pompázni. 1796-97. telén csapolták meg a berlini botanikus kertben az első hegyi juhart. Nyilvánvalóan nem ez lett volna a lehető legjobb ideje a juharfa megcsapolásának, tekintettel a téli időjárásra.
A fákat ugyanis nem téli időszakban csapolják meg, hanem tavasszal, mintegy négy héttel azelőtt, mielőtt a rügyek kipattannának, és a levelek kifejlődnének. Ez az az időszak ugyanis, amikor a fa törzsében az élő nedvet szállító edénynyalábok a leginkább megteltek szénhidráttartalmú anyaggal, amely a tél elmúltával a gyökerekből a fa lombkoronájának irányába indul meg a rügyfakadás elősegítésére. A második ilyen irányú kísérletre 1797. tavaszán került sor, ami az előbbinél már sikeresebbnek mutatkozott, a harmadik kísérlethez pedig ugyancsak a berlini botanikus kertben 47 juharfát választottak ki, amelyekből mintegy 10 kg-nyi cukrot nyertek. Hasonló kísérletre került sor Rheinsberg és Harbke helységben is.
3. oldal De Poroszországon kívül is, a bécsi Práterben például vagy Csehországban is kísérleteztek a fa megcsapolásával, és az így nyert lé cukortartalmának besűrítésével. Noha a nyert lében a cukortartalom a hegyi juhar esetében csak 3% körül volt, a cukorjuhar esetén ugyanez pedig 8% szaharóztartalmat jelent, eme kísérleteket még sokat ígérőként értékelték. Természetesen e mellett hoztak be cukorjuhar magot Észak-Amerikából, hogy olyan plantázsszerű növényültetvényt hozzanak létre, amelyet gazdaságilag hasznosíthatnak. Azonban hamarosan kiderült, hogy ezek a kísérletek az Észak-Amerikából származó cukorjuhar ültetvényekkel kudarcba fulladnak, éspedig azért, mert ez volt az az időszak, amikor a takarmányrépából kifejlesztették a cukorrépát, amelynek a cukortartalma 1800. körül már megközelítette a 16%-ot. Ezzel természetesen már a cukorjuhar sem vehette fel a versenyt. A cukorrépa volt a tulajdonképpeni nyertese a napóleoni háborúk tengeri blokádjának. A cukorrépa termesztés hamarosan igen nagymértékben felfutott, és eme időszak után már senkinek sem jutott eszébe komolyan Európában, hogy a hegyi juhar levét cukor kinyerésére gazdaságosan felhasználhatná. Csupán 1917-ben, az I. világháború évében került sor egy alkalommal a hegyi juhar levének a megcsapolására.
Sodrófa és hangszerfa
A hegyi juhar fája sokkal nagyobb gazdasági hasznos jelentett és szélesebb körben hasznosítható volt, mint a belőle nyert cukros lé. A világos színű, majdhogynem fehér fája már kereken 8000 évvel korábban, az új kőkorban is edény készítésére volt használatos az akkori földművesek körében. Ezt a szerepét mindmáig megtartotta, mert manapság is belőle készül a fa konyhafelszerelés zöme, mint például tálak, vágódeszkák és sodrófa, főzőkanalak, húsklopfolók és gyúródeszka. Ennek a fő oka a hegyi juhar fájának igen finom pórusszerkezetében keresendő, miáltal a belőle készült eszköz felülete igen sima, így aztán jól tisztán tartható is. Ehhez társul még az is, hogy a rá kerülő, rá freccsenő víz nem hagy rajta nyomot. A hegyi juhar fáját előszeretettel használták sörös kupának és kocsmaasztalnak is.
Az igen kemény, ám igen jól esztergálható hegyi juhar a hangszerkészítésben is klasszikus felhasználásra talált. Gyönyörű világos színe miatt szívesen használták furulya vagy fagott készítésére is. De alkalmazásra talált a húros hangszereknél is, mint például a csellónál vagy a mélyhegedűnél, brácsánál, ám mindenek előtt a hegedűnél jelentett garanciát arra, hogy a hangszerdoboz gyönyörű módon rezonál majd, igen kellemes hangot hallatva. Híresek azok a hegedű fenéklemezek, amelyeket az úgynevezett csomoros juharfából készítették. Ennél a fánál a rostlefutás igen szövevényes, rendkívül szabálytalan, és a megmunkált felületen – azt lehet mondani - színjátszó, mivel más-más szögből más-más megjelenését adja a világos-sötét-csillogó felületrésznek.
Ezen kívül még további számos felhasználási területe van a hegyi juhar fájának: Az asztalosok/épületasztalosok szívesen használják beltér kialakítására, mint például padló- és lépcsőkészítésre. A bútorasztalosok is igencsak kedvelik. Fája csupán kültéri létesítményeknél nem válik be, mint például építményszerkezetekben és egyéb építőanyagként.
Egészen speciális alkalmazásra talál a hegyi juhar fája ajtóküszöbnél. Ennek az az oka, hogy a varázslók és boszorkányok nem bíznak a fájában, és visszariadnak az ilyen ajtóküszöb átlépésétől. Még akkor sem szánják rá magukat a küszöb átlépésére, ha nem maga a küszöb készült ilyen fából, hanem csupán ilyen fával csapolták az ajtószárfák közé. Aki pedig biztosra akart menni, hogy az ártó szellemek az ablakon se juthassanak a házba, az ablakba hegyi juhar leveles ágát tették. A juharfa öt csúcsban végződő levelei – éppúgy, mintha szétterpesztett ujjú kezek volnának – olyan hatást váltanak ki, hogy az ártó szellemeknek megálljt parancsolnak. Tegyünk így mi is, hogy a 2009. év nyugodt esztendőként köszönhessen ránk!
Tipikus hegyi fafaj, amely a síkságon is jól érzi magát
A hegyi juhar különösen a hűvös, nedves magaslatokat kedveli, mintegy 800 méteres tengerszint feletti magasság felet, mindig helytáll a többi lombos fafajjal szemben, résszint a tűlevelűekkel szemben is. Mindennek ellenére azonban az Észak-német Síkságon is előfordul, ám a természetes északi elterjedési határa mindezidáig még nem került egyértelműen meghatározásra. Telepítésére hivatkozva azt mondhatjuk, hogy időközben még a Skandináv országok déli részén is, valamint Skóciában is előfordul. Mindaddig, amíg bizonyos fokú nedvességet talál, még a kevésbé jól ellátott termőhelyen is előfordul, mi több, még a sziklagörgeteges hegyoldalakon is. Még a fény hiánya sem jelent valódi korlátozó tényezőt, a hegyi juhar kifejezetten fiatal korban éppenhogy árnyéktűrő, a bükkhöz hasonlóan.Kisszámú, majdhogynem kizárólag tövissel rendelkező fafajoktól eltérően a német nyelv nyelvtana gyakorlatilag minden fafajt nőneműnek tekint, ami alól egyedül a juhar jelent kivételt. Hogy ez mit jelent, azt-e, hogy a hegyi juhar az úgynevezett „legférfiasabb” fafaj volna, és „éppoly helytálló lenne, mint az alpoki térség lakói” – ahogyan Guggen Gühl 1980-ban vélte -, még tisztázásra szorul.Még ha a neve, a hegyi juhar a német nyelvben csupán 1788 táján fordul is elő először, a „juhar” nemzetségnév sokkal régebbi, és Grimm szótára szerint „egyike ama kevés szónak, amely a régi, teljes formáját mindig változatlanul megtartotta, és a juhar a latin Acer fajjelölő nevezéknek felel meg, amely acernus melléknévi formájában áll a legközelebb a német kifejezéshez”. Gyanítható, noha alig bizonyított, hogy a latin „acernus” szóból helytelen átírással „acornus” lett, amely a latin „cornus” szóként a német „Horn” szónak felel meg, amely mai nevének alapszava (magyarul annyi mint „szarv”). Ha így van, a szó származása hasonlatos az Ószövetségben előforduló „felszarvazott” szóhoz, amelyet Mózes mellékneveként alkalmaznak (lásd: Krone = Korn = corona = szarv). Elmondhatjuk tehát, hogy ez a szó nem csupán a Lüneburgi síkság hivatali embereinek szüleménye. Ennyit jelenthet az átírásnál egyetlen o-betű hiánya….
Heves és életvidám: Így szerepel a juhar a mitológiában
Az egy juhar színpompás lombozata és a sűrű lombkoronája ellenére is lazának és szellősnek ható megjelenése úgy tűnik nem a komoly habitusú fafajok közé sorolta, ezért adódhatott úgy, hogy a népnyelv szólásmondásaiban érintetlenül maradt. „Ez a fa a vidám árnyékos megjelenése miatt tiszteletet élvezett” – így vélekedik róla Jakob Theodor, akit a születési helyéről – Bergzavern – „tavernaemontanus” melléknévvel illettek. Az 1588-ban megjelent „Új füvészkönyv” („New kreuterbuch”) című kiadványában vélekedik így. Olyan fáról ír tehát, amely a búskomor embert vidámságra serkenti. A kelták a juharban a teljesség jelképét látták, a fehér fája pedig a belső tisztaságra emlékeztette őket. Az ötkaréjú levele az emberrel való kapcsolatára utal. A görög mitológiában ellenben a fa nem az élet derűs oldalát szimbolizálja: Ares hadisten tiszteletbeli fája volt, aki az ármány és a háborúskodás istene tisztét töltötte be. A trójai faló juharfából készült.
Népi gyógyászat
Amint a zárt árnyékot adó fa lehűl, ugyanezt teszik külön-külön a levelei is – így vélekedik a népi gyógyászat. Már az egyiptomi papok is használták gyulladás kezelésére.Hildegard von Bingen a XII. században így ír: Aki olyan főzetben fürdik meg, amelybe a juhar levelét belefőzték, számíthat rá, hogy a láza csillapodik, persze feltéve, hogy e mellett még juharsziruppal elegyített bort is iszik hozzá. A felmelegített juhar fája megelőzi a köszvényt, véli mellékesen. Ez pedig nem elképzelhetetlen: A juhar fája, különösen a korai juharé, jobban tartja a testmeleget, mint a többi fa. Ismétcsak eggyel több ok arra, miért is használatos szerszámnyélként.
Jó hangszerfa
Sok olyan fúvós hangszer létezik, például a blockflőte és a fagott, de a szájharmónika testrésze is, továbbá számos gitár, amely a hegyi juhar fájából készül. Még ennél is híresebbek vélhetően a vonós hangszerek: Az olyan hegedűkészítő dinasztiák, mint Amatis, Guerneri (1698-1744.) és Stradivari (1644-1737.) olyan hangszereket készítettek, amelyek még ma is több millió dollár értékben cserélnek gazdát az aukciókon. Noha a hegedű fedőlapjára túlnyomórészt lucfenyőt használnak, a hegyi juhar fájából készítik a hegedű alsó részét, az oldalvázát és a hegedű nyakát. Erre a célra kizárólag sűrű évgyűrűvel rendelkező fát használnak, a hegedű alsó lapját pedig kifejezetten úgynevezett „csíkozott” fából készítik. Arra, hogy miért adnak olyan kiváló hangzást az akkoriban készített hangszerek, talán a klíma szolgál magyarázatul. Akkoriban általában hidegebb volt az időjárás mint manapság, ami a fák növekedése szempontjából azt jelentette, hogy a nyári pászta, amely nagyobb sejtekből áll, túlnyomórészt vékonyabb sejtfallal növekedett, míg a melegebb éghajlati körülmények között túlnyomórészt az őszi évgyűrűk azok, amelyek vastagabb sejtfallal és kisebb pórustérfogattal rendelkeznek. Az akkoriban tenyészett faegyedek tehát alacsonyabb sűrűséggel rendelkeztek, és ennek ellenére is rendkívül jó hajlítási szilárdságuk volt, amely jellemző a rezgési tulajdonságukra pozitív hatást gyakorolt. 2008. óta kísérleteznek azzal, hogy a fának ezt a jellemzőjét ismételten kihasználják. Ezért igyekeznek a svájci kutatók új módszert kifejleszteni a hangszergyártásban: Ehhez a juhar fáját gombatenyészettel oltják be, amely a fa sűrűségét mintegy 10%-kal csökkenti, anélkül persze, hogy a fát alkotó lignint eközben roncsolná.A jövőre vár annak az eldöntése, hogy gomba segítségével sikerül-e létrehozni az új kor „Stradivari” hangszereit…
Korán fakadó fafaj
A juhar fiatal korában igen erőteljesen növekedik fény hatására. Az éves hajtásai egy méteresek, néha akár a két métert is elérhetik. Így aztán már igen korán, mintegy 40 éves életkorában eléri a maximális magasságát. Ezt követően persze még minden további nélkül elélhet 400 vagy 500 évig is. Erős árnyékolásban persze az említettnél lassabban nő, akár évekig is visszamaradhat a fejlődése, 1-2 méter közötti magasságban a növekedése megrekedhet. Szabad állásban a fa gyakran egész rövid törzset növeszt, és már néhány méteres magasságnál oldalágakat kezd fejleszteni. Ez idézi elő a széles lombkoronáját, amelyet egymás mellett sűrűn álló oldalágak alkotnak. A juhar lombozata zárt árnyékot nyújt. „A költők gyakran szólnak sötét árnyékáról, amit széles, telt lombozata alkot.” – Így áll Grimm mester szótárában. Ennek köszönheti, hogy parkoknak, kerteknek is kedvelt fája lett. Ne feledkezzünk meg arról, hogy április 25-én tartják „a madarak és fák napját”. Ez a nap, amelynek az acélja, hogy az emberekben tudatosítsa a természet szeretetét, 1951. november 27-én került be az Egyesült Nemzetek határozatai közé. Ezt követően 1952. április 25-én ültetett fát az akkori szövetségi államelnök, Theodor Heus, és a szövetségi belügyminisztere, Robert Lehr, a bonni Hofgartnerben egy fát, amely egyébként hegyi juhar volt!
A levéltetvek időszaka
Alig hajtanak ki a juhar levelei, a levéltetvek már ott vannak. Néha ezt sem várják meg, már ott leselkednek a fa rügyein. A juhar nedve különösen édes, ami jól megfelel a levéltetvek igényének. A levéltetvek a fának ezt az édes nedvét szívják. Az Észak Amerikában tenyésző cukorjuharból édes szirupot nyernek, amit alaposan besűrítve juharszirupként értékesítenek. A levéltetvek azonban a felszívott fanedvet nagyrészt emésztetlenül ismét kiválasztják, amely nedv a juharfa sorokban ragacsos anyagként rakódik le az úttestre, és rakódik rá az ott parkoló gépkocsikra is. A levéltetvek azonban nem nagy kárt tesznek a fában, és az a levél gombakárosító, amely a juharfák lombozatán a nyár második felében jelenik meg másodlagos kártevőként és nedvkiválasztást idéz elő, a fának ugyancsak alig árt. Kritikus viszont a faállományra nézve az elárasztás, amit a juhar csupán mintegy két hétig bír ki, továbbá a nedvesség hiányára érzékeny (különösen lakott településeken, városokban, ahol a fát környező terület le van aszfaltozva). Ezért mindkét esetben gombás megbetegedés jelentkezhet a fán.A fa koronája, lombozata nagy nitrogéntartalmú, ezért korábban állatok takarmányozására is használták. Ezzel magyarázható, hogy a hegyi juhart az erdőállományban szívesen fogyasztja a vad, erdőfelújítás, erdőtelepítés esetén ezért a fiatalkori állomány vadrágás/vadkárosítás ellen védelemre szorul.(A természetes felújításban növő csemetéből előálló újulat azonban olyan sűrű, hogy a vad szinte alig képes kárt tenni benne, négyzetméterenként akár száz feletti csíranövénykét is megszámlálhatni.) Szerencsére a hegyi juhar – ahogy az erdészek mondják – korán „kinő a vad szájából”, ezért aztán a szarvas és őz nem képes nagyobb mértékű kárt tenni benne. Kedvező fényviszonyok esetén a fa már 10 éves korában gyakran 12 m-re is megnő, és ezzel a vadkárosítás gondja megoldódik.
Kéregalkat
A hegyi juharra jellemző a kérge, amely idősebb példányoknál pikkelyessé válik. A régi, sötétebb pikkelyek a fakéreg külső felületéről lehullanak, és ennek következtében az alul lévő világosabb részek tűnnek elő, amelyek idővel aztán sárgásra és majdhogynem rőtvörös-sárgás színre váltanak, hogy aztán végső stádiumukban szürkés-barnás árnyalatot mutassanak. Ebből csodálatosan szép forma- és színgazdagság keletkezik, ami egyedül a platánfa kérgéhez hasonlítható (amely viszont nem annyira színgazdag). Erre a hasonlóságra már Linné és felhívta a figyelmet, amely körülmény a tudományos név adásában is megmutatkozott: A hegyi juhart Acer pseudoplatanus-nak nevezte el, ami magyarul platánhoz hasonlót jelent. A kérgére aztán még alacsonyabb rendű növények is rátelepszenek (moha és zuzmó), ami különösen nedves völgyhajlatokban, ám néha a magas hegységekben is jellemzője ennek a fafajnak, és a törzsét valóban tarkává teszi. Josef Gugenmos (1922-2003.) pontosan 16 szóból álló költeményében, amelyben arról ír, hogy a fülét a fa törzséhez illesztve hallgatózik, ezt írja: „Mintha hallanám szívének dobogáság” – ír a „Bruder Ahorn” című költeményében. (Magyarul: „Juhartestvér”.) Tegyék meg Önök is ezt a hallgatózást, amikor egy derűs, napsütéses, kissé szellős nyári napon fülüket egy juharfa törzséhez szorítják: Önök is hallhatják ezt: A fa zúg-búg, mintha a vízesés moraját hallanák!
16. oldal
17. oldal
Mindenkinek a magáét …
Erdőművelési szempontból tekintve a hegyi juhar valóban rendkívül érdekes fafaj, nem csupán a megfelelő telephelyen nyújtott kiváló növekedése és értékképzése miatt, hanem azért is, mert immár számos esztendő óta legjobban megfizetett fafajnak számít. Esztétikai szempontból tekintve a nedves, páratelt hegyi völgyekben tenyésző juhar-kőris erdőtípusokat nevezhetnénk meg, amelyekben a lombkorona alatt a talajszinten akár egy méter magasságot is elérő évelő holdviola lágyszárú növénytakaró tenyészik. Júliusban kékes színben, októberben pedig ezüstös színárnyalatban, amit a rá jellemző termésének sokaságával ér el, olyan megjelenést nyújtva, mintha ezüstös színű pergament látnánk.A hegyi juhart mindemellett olyan értékes és érdekes fafajként is tekinthetjük, amely alkalmas talajjavításra és az erdőállományok ökológiai gazdagítására. Kezdetben karógyökérből kifejlődő szívgyökere jól feltárja a talajt. Egész nagy mélységbe fúródik, anélkül, hogy tovább elágazna.A juhar leveléből képződő avar kiválóan elbomlik, és nagy tápanyag tartalmánál fogva javítja a talajt.A hegyi juhar természetes módon igen jól újul, úgynevezett pionír fafajként még a romtalajokat, azaz nyers talajokat és a tápanyagban szegényesebb kőgörgeteggel borított hegyoldalakat és az erdei talajt (nudum) is képes benépesíteni, és tekintettel a nagyfokú termésérése, amely meglehetősen korán következik be, még a szegényebb talajtípusokon is jó erdőfelújítást biztosít.A méhészek kedvelik a virágjáért, és számos lepkefaj is ezen a fafajon és ebből a fafajból él. A juharokon mindig nagy számban találhatók hangyák, amelyek úgyszólván „fejik” a levéltetveket. Ezen az értendő, hogy a lábukkal nedvkiválasztásra ingerlik a levéltetvek potrohát. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a fa mindenkinek megadja a magáét. …
18. oldal
19. oldal
Hegylakók kedvence
A (hegyi) juhar a hegylakók kedvence, és az elő-alpesi régió legszínpompásabb fáinak egyike. Egyénisége – ha szabad így mondanunk -, színes lombozata, rőt-vörös foltokban jelentkező törzse, amelyről a kéreg éppúgy mint a platánnál, hosszanti és erősen hullámos csíkokban válik le, kerekded koronája és zafír-zöld színű lombozata élénk színt kölcsönöz mindama erdőállománynak és facsoportnak ahol megjelenik, érdekes ellentétben a tűlevelűek sötét tónusú, komor színárnyalatával.Gyakran fordul elő erdőszéleken és szabad állásokban is, legelőkön, és ezrével alkot facsoportokat hegyvidékünk hegycsúcsain. Ahol a juhar feltűnik, az erdő megjelenése máris vonzóbbá, érdekesebbé válik, előtérbe kerül az uralkodó zöld szín, és a koronájának megjelenése olyannyira festői, hogy gyakorta a vadgesztenye küllemére emlékezteti a szemlélődőt. Árnyéka, alakjának nemes megjelenése, finom, kemény és fényezett felületű fája a juhart az egyik legértékesebb fává teszi vidékünkön. Az alpesi tájnak ez az egyedüli fafaja, amelyet kímélettel kezelnek, ezért aztán 1000-1560 m közötti tengerszint feletti magasságban is tökéletesen kifejlődik. A legszebb példányai a lombos övezet legfelsőbb régióit is elérik. Így ír róla Hermann Christ, a Baselben 1879-ben megjelent könyvében: Svájc növényvilága.Svájc szempontjából ez a fafaj történelmi jelentőséggel bír: A Trun község hegyi juharfája alatt kötötték meg az ottaniak 1424-ben azt a törzsszövetséget, amelyet Obere vagy Graue Bund néven ismerünk, és amely kifejezés a mostani Graubünden Kanton nevében is megtalálható.A Kanton címerfája - azóta is - stilizált hegyi juhar.
A természet játéka
Ki ne emlékeznék arra, amikor gyerekkorában a juharfa termésével játszadozott? Most, szeptember táján érik a juhar szárnyas termése, néhány hónapig azonban – néha még decemberig is – a fán marad, mindaddig, amíg a téli viharok le nem szaggatják, és akár 100 méternél is messzebbre repítik. A hegyvidéken célszerűnek mutatkozik, ha a fa vár a termésének lehullasztásával, mindaddig, amíg az erdőtalajt hó borítja. Éspedig azért, mert a fagyott felületű hótakaróra jutva a meredek hegyoldalakon néha még akár egy km-nél is messzebbre csúsznak le a hegyi lejtőn. A fa termése mindig két magból áll, és ez a két magocska mindig csak akkor válik el egymástól, amikor a termés lehullik, vagy még ez után. Ezért van, hogy ezeket a magukra maradt terméskéket dugóhúzószerűen látjuk körözve a talajra hullani. Ezt a magot a kocsányrészénél felszakítva azt láthatjuk, hogy belőle sötét színű ragacsos nedv szivárog. A gyerekek ennél fogva szokták az orrukra felragasztani, a természet adományozta játékszerként.Mellesleg szólva akár terméséről is megkülönböztethetjük a hazai juharfajokat, mivel a termésének két ága fajokra jellemzően más-más szöget zár be egymással. A hegyi juharnál hegyesszögben, legfeljebb derékszögben állnak, a korai juharnál pedig tompaszögben, a mezei juharnál pedig egyenes vonalban.
A természet színjátéka
Ősszel a hegyi juhar levelei sárgásra színeződnek. Amint a levélzöldet alkotó klorofil elbomlik (mivel a fának szüksége van a benne található foszfátra és káliumra, hogy a következő év tavaszán ismét kihajthasson, ezért tárolja ezt az anyagot a törzsében), ezért aztán a rőt-vörös karotin és különösen a sárga xantofil marad vissza a levelekben. Ezek az anyagok nyáron is megtalálhatók ugyan a levelekben, ám az élénkebb zöld szín elnyomja őket. A rőt-vörös őszi lombszíneződés ellenben akkor áll elő, amikor a napfényes időben képződött cukor a hidegebb éjszakákon már nem képes az edénynyalábokon át a törzsbe jutni vagy akár ennél is tovább, a gyökérbe, hanem antociánná alakul át, ami aztán a savas sejtállományban rőt-vörös színné változik.
Európában a legjellemzőbb és legcsodálatosabb hegyi juhar állomány Innsbrucktól észak-keleti irányban, légvonalban alighogy 20 km-re található a Karwendeli Nemzeti Parkban, a Rißtal völgyben. Ebben a tájvédelmi körzetben érdekes kombinációnak lehet szemtanúja az ide látogató, amint a meredeken égbe törő hegyoldalakra és a köztük elterülő sík völgyekre pillant. Az ott található hegyi juhar állomány egyedülálló, gyönyörűséges tájképi megjelenést kölcsönöz ennek a vidéknek (további információ a következő honlapon található: www.karwendel-urlaub.de.Eme vidékre a táj arculatának meghatározójaként és névadóként az akár 600 évet is elérő hegyi juhar szolgál, 2000 méternél is magasabban. Ezek az óriássá növő hegyi juharok itt érik el a természetes előfordulási határukat a hegyek csúcsa felé törve.
Egyébként elmondhatjuk, hogy az „indián nyárként” is ismert vénasszonyok nyara Észak Amerika keleti részén gyakorlatilag az ott tenyésző juharállományok pompás őszi lombszíneződésével jellemezhető. Észak Amerika első telepesei az indián nyár kifejezést nem ezért adták a vénasszonyok nyarának, hanem azért, mert az indiánnak nevezett őslakók kihasználták ezt a gyönyörűségesen verőfényes őszi időszakot, és megújult erővel folytatták készleteik feltöltését a téli időszakra, és eme gyűjtögető életmódjukból adódóan mind jobban megközelítették a fehér telepesek már termesztésbe vont területeit, ezért aztán jelenlétükkel állandóan számolni kellett. Ez volt az az időszak, amikor a nyári időszakban – ide sorolva a nyárutót is – a legtöbb indiánt látták.
Hegyi juhar: A kiváló minőségű lombos fák egyike
A hegyi juhar fája igen világos. Ez egyik oka annak, hogy háztartási eszközök készítésére használják, például gyúródeszkának. Jobban és könnyebben látni, amint tisztítják. Ezen túlmenően a fája igen finom pórusú, szinte pórus nélküli, amely jellemző a konyhai, háztartási egészségügyi követelmények szempontjából igencsak jól jön. Ugyanezen okból használták igen széles körben a hegyi juhar fáját igen szépen megmunkált és díszített fejőedénynek is. Általában véve a hegyi juhart olyan eszközök készítésére használták, amely nyers és csupasz felülettel volt használatos, tehát nem kellett befesteni vagy lecsiszolni, a reggeliző deszkától egészen a mángorlóig.A bútorgyártásban is keresett a fája. Ezért aztán tömörfaként szívesen készítettek belőle asztallapot vendéglőkbe, különösen törzsasztalhoz. A hegyi juhar fáját intarzia parkettára is szívesen használják, továbbá sakktáblához, sakkbábúkhoz. A fehér szín ugyanis nagyon jó hatást mutat a sötétebb színárnyalatú, kombinációban alkalmazott fával. Általában elmondható, hogy a faesztergályosok szívesen használják.A juharból készült furnér is kedvelt. A hegyi juhar fájának rostlefutása gyakran hullámos, amely hullámok ezüstös megjelenést mutató sávokban láthatók.Az ilyen sávos vagy csomoros (madárszemű) hámozott furnér élénk faszerkezetet nyújt, és rekordáron adható el, köbméteréért 10.000 euró feletti árat is elkérnek (2007. januárjában a Müllheimi Erdészetnél Baden-Würtenberg tartományban 11.340 euróért kelt el köbmétere…). (A csomorosságot illetőleg a madárszemként ismert rostszerkezet elváltozást az alvó rügyek alkotják, amelyek tulajdonképpen a pótlólagos rügyképződést segítik elő.)
A cukorjuharnak sikerült oly magasra emelkednie Kanadában, hogy az ország zászlajában szerepel. Ennek a fának a nedve besűrítve juharszirupként kerül felhasználásra és értékesítésre, olyan édesítőszerként, amely különösen ízletes. A hegyi juhar szirupjából is lehet cukrot előállítani, ám ez a juharfaj sokkal kevesebb cukrot tartalmaz, mint a kanadai. Az alábbiakban közlünk két receptet, amelyhez juharszirupot kell használni.
Hatmagos keksz 200 g juharszirup, 120 g nyers barna cukor, 100 ml forró víz, 460 g liszt, egy teáskanálnyi fahéj, 200 g vaj.Díszítésre: 1 csomag konyhai csokoládé dísz A juharszirupot egy edényben felére besűríteni. A cukrot forró vízben feloldani, és hagyni, hogy kissé lehűljön. A lisztet fahéjjal és vajjal egy gyúródeszkán jól elkeverni. Ebbe a masszába egy mélyedést alakítani ki, és ebbe önteni a cukorszirupot. Ebből tésztát gyúrni, és áttetsző fóliába göngyölni. 30 percre hidegre tenni. A tésztát vékonyra sodorni, és keksz alakot vágni belőle. Sütőtepsi aljára sütőpapírt teríteni, ezen a kisütendő kekszet elhelyezni, és kb. 8 percig 200 oC-on kisütni.A bevonatot felmelegíteni, és a keksz felét belemártani. A visszalévő többi kekszet juharsziruppal bekenni, és a süteményfénnyel bevont kekszhez ragasztani.
AlmapuncsKészítése egyszerű, folyékony, és hideg időben az embert felmelegíti.3 evőkanál tea, 1 közepes alma, 250 ml almalé, 1 rúd fahéj, 2 ánizs, csillagánizs, 4 szegfűszeg, 4 evőkanál juharszirup, 4 evőkanál kalvadosz, 500 ml víz. Minden adalékot vízben feloldva felforralni, és 10 percre igen forró állapotban hagyni. Alaposan egyneműre keverni, és felmelegített puncskehelyben felszolgálni.
A jobb felső kép szövege: „Tegyünk közösen, amennyit csak tudunk, a fákért, mivel azok is mindent megtesznek érettünk.” Így vélekedik Ludwig Güttler egyetemi tanár, trombitaművész, az Év Fája Bejegyzett Egyesület tiszteletbeli tagja.
Az alsó kép szövege: A német fakirálynő, Ulrike Kreplin 2003-ban érettségizett Berlinben, és 2004-ben önkéntes munkát végzett a Berlini Erdőgazdaságnál gyakornokként. Ezt követően erdőmérnöknek tanult, és 2007. szeptemberében kezdte meg tanulmányait az Eberswaldei Erdészeti Főiskolán.
Impresszum:
Kiadó: Verein Baum des Jahres e. V.
Kapcsolattartás: Dr. Silvius Wodarz Stiftung,
95615 Marktredwitz
Kneippstr. 15.
Szöveg: Rudolf Fenner – ROBIN WOOD
Fényképek és képaláírás: Jens Tönnießen
Címfotó: Michael Brunner ©
Kiadó : GRUBE KG, W. Siems
Nyomdai munkálatok: Mundschenk Druck- und Verlags GmbH,
29614 Soltau
Harburger Str. 63.
|
